A VSK Dunaszerdahely kézilabda csapata idei szezonját a magyar NBI-ből átigazolt játékossal, Juhos Katával a soraiban kezdte meg. Kata nem csupán játékosként vesz részt nyár óta a klub életében, hanem az utánpótlásképzés rendszerében is aktív szerepet vállal; az U14-es csapat edzője. Az itt töltött néhány hónap tapasztalatáról kérdeztük a mindig mosolygós, kedves játékos-edzőt, aki fáradhatatlan a mérkőzéseken és máris a kicsik kedvencévé vált.
Nagyobból kisebb klubba, egyik országból másikba, egyik városból másikba... Mi indokolta a váltást?
Magánéleti okok vezettek ide. Az utóbbi 5 évben Budaörsön kézilabdáztam, dunaszerdahelyi férjemmel főleg hétvégeken találkoztunk. Bárhova igazoltam, mindig elfogadta, támogatott, de egyre nehezebben viseltük a távolságot. Jó érzés végre a közös otthonunkba hazajárni. Pályafutásom során többször váltottam klubot és várost, átéltem már hasonló környezetváltozást. Könnyíti a helyzetem, hogy a hétköznapokban szinte mindenhol kommunikálhatok magyarul. Szeretem az új kihívásokat, számomra pozitív ez a váltás, új ajtók nyíltak előttem.
Hogyan fogadtak mint csapattagot, mint edzőt, mint kollégát itt, Dunaszerdahelyen?
Nem volt gond a beilleszkedésemmel, szerintem elfogadtak a csapattársaim és a játékosaim is, odafigyelnek, hallgatnak rám. A kollégáktól és az elnök úrtól is rengeteg segítséget és kedvességet kaptam, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni! Mindenkivel megtaláltam a közös hangot és látom azt, hogy fontos nekik, hogy jól érezzem itt magam.
Milyen a kapcsolatod a dunaszerdahelyi szurkolókkal?
Hallottam, hogy a tavalyi szezonban sokszor teltház volt és örülök, hogy idén is sokan kíváncsiak ránk. Szeretnénk, ha a foci mellett egyre több figyelmet kapna a női kézilabda is. Remélem, én is átélhetem például azt a hangulatot, amit tavaly a lányok a Naszvad elleni rangadón. A lelátón egyelőre a csapattársaim hozzátartozóit, az utánpótlásunkban játszó gyerekeket és családjukat kezdem megismerni, de a családom, barátaink, szomszédaink, a férjem kollégái, ismerősei is lelkes szurkolók lettek.
Milyennek látod, miben látod másnak a szlovák kézilabdát?
Nem tartozhat minden nemzet a világelithez, még van hova fejlődni. Az ország több kerületében népszerű a sportág, rengeteg kisgyerek kézilabdázik, az ő megfelelő képzésükkel már kialakítható egy sikeresebb generáció. A játék, a tempó egyre feszesebb, mégis kevés csapat játszik sok futásra, lerohanásokra épülő, gyors kézilabdát. Úgy tapasztalom, sokszor a játékvezetés sincs megfelelő szinten, itt is kell előrelépés. Meglepődtem és sajnálom, hogy olyan településeknek nincs megfelelő méretű pályája, ahol évtizedek óta pattog a labda. Hálásak lehetünk, hogy Dunaszerdahelyen kiváló körülményeink vannak.
Nagyon gyorsan példaképévé váltál a dunaszerdahelyi kézipalánták szemében. Biztosan számos megnyilvánulása van ennek a rajongásnak, mondanál néhány példát? Hogyan éled meg ezt a feléd áradó rajongást?
A rajongás talán túlzás, de a gyerekek szeretete nagyon jól esik és ez még több munkára, még nagyobb erőbedobásra ösztönöz. A Vámbéry iskolában többször hallottam, hogy összesúgnak a lányok, van aki integet, köszön és utánam jön akkor is, ha éppen nem figyeltem. Rajzokat is kapok. Két kislány megismerte a férjemet és az egyik kutyánkat és minden hétvégén várják, hogy találkozzanak velem a kutyaiskolában. Hallottam azt is, hogy valaki miattam jön el a felnőtt meccsre. Ezek megerősítik bennem azt, hogy jó döntés volt itt letelepedni.
Hogyan látod a jövődet itt Dunaszerdahelyen illetve a klubnál?
Bízom abban, hogy hosszútávú együttműködés lesz köztem és a klub között. Szeretnék edzőként sokat fejlődni és képzett kézilabdásokon túl, igazi sportembereket is nevelni. Jelenleg Silvia Priklerovával közösen készítjük fel az U14-es csapatot, tőle nagyon sokat tanulok.
Civil életem fő terve, hogy boldog, harmonikus családban éljek és két nagy kutyánk mellé megérkezzen egy pici baba is.
Kívánjuk, maradj továbbra is minidg mosolygós, váljanak valóra terveid!
