A HC DAC Dunaszerdahely 2016-ban alakult a városban működő két utánpótlás nevelő klub egyesítésével. Ugyanebben az évben alakult újjá a női csapat is, mely kezdetben amatőr státuszban versenyzett a szlovák II., majd az I.ligában, amelyben a 2018/2019-es szezonban sikerült bajnokságot nyerni. Ezzel a klub a 2019/2020-as szezontól megkezdte szereplését az Európában egyedülálló cseh-szlovák közös rendezésű MOL Liga csapatai között. A 2020/2021-es szezonban a csapat az addig elért legjobb eredményével, a 3. helyezéssel pedig már a klub életében történelminek számító nemzetközi kupaszereplést is sikerült kiharcolni. A 2021/2022-es szezonban az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) által szervezett, harmadik legrangosabb európai kupasorozatban, az Európa-kupában egészen a legjobb nyolc csapat közé menetelt a HC DAC Dunaszerdahely, ezzel egyből az első szezonban figyelemreméltó eredményt elkönyvelve nemzetközi színtéren.
A 2021/2022-es szezon sikerességét az is mutatja, hogy a klub történetében először jutott be a csapat a Szlovák Kupa döntőjébe, ahol ezüstérmet szerzett, a szlovák bajnokságban pedig sorozatban másodszor lett ezüstérmes. A 2022/23-as szezonban érte el a csapat a klub történetének eddigi legnagyobb sikereit azzal, hogy megnyerte a MOL Ligát és szlovák bajnoki címet is ünnepelhetett a dunaszerdahelyi publikum. A 2023/24-es évadban második szlovák bajnoki címét is megszerezte a HC DAC Dunaszerdahely, ezzel pedig kiharcolta, hogy a 2024/25-ös szezonban, a második legrangosabb európai kupasorozatban, az EHF Európa Ligában indulhasson, a dunaszerdahelyi kézilabdázás történetében először.
A HC DAC Dunaszerdahely utánpótlásában pedig jelenleg közel 200 lány kézilabdázik, hét különböző korosztályban.