A HC DAC Dunaszerdahely a Szlovák Kupa elődöntőjében lépett pályára a Iuventa Michalovce (Nagymihály) ellen, ahol végül szoros mérkőzésen, 27–25 arányban maradt alul. A találkozót 2025. december 14-én rendezték meg Dunaszerdahelyen, a Városi Sportcsarnokban.
A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, a félidőben egygólos dunaszerdahelyi előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második játékrészben is nyílt maradt az összecsapás, azonban a vendégek a végjátékban jobban használták ki a lehetőségeiket, így a HC DAC számára ebben az idényben az elődöntő jelentette a kupaszereplés végét.
„Sajnos ma nem játszottunk jól. Az egész mérkőzésen nem találtuk a ritmust, támadásban körülményesen kézilabdáztunk, nem volt meg a kellő dinamika és határozottság. A lerohanásaink és a gyors indításaink sem működtek, pedig ezek alapvető elemei a játékunknak. Védekezésben nem voltunk elég szervezettek, túl sok teret adtunk az ellenfélnek. A második félidő közepén elveszítettük a csapatkapitányunkat, ezzel beálló nélkül maradtunk, ami jelentősen megnehezítette a dolgunkat. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban a megítélések következetlensége is hatással volt a játékunk folyamatosságára. Végig küzdöttünk, de sajnos ez ma nem volt elég a továbbjutásra. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, mert jövő héten folytatódik a MOL Liga, ahol szintén nehéz feladat vár ránk” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
Szlovák Kupa, elődöntő
2025. december 14., vasárnap, 16:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Michalovce (Nagymihály): 25–27 (13–12)
#hcdac #hajraHCDAC #hajradunaszerdahely
