Back to top

Fölényes győzelem hazai pályán

< Vissza
2025.01.11.
Fölényes győzelem hazai pályán

2025. január 11-én a HC DAC Dunaszerdahely hosszú idő után ismét hazai pályán lépett pályára, ahol a DHC Plzeň csapatát fogadta a MOL Liga 13. fordulójában. A sárga-kékek magabiztos, 35-18-as győzelmet arattak a Városi Sportcsarnokban.


„Nehezen indult a mai mérkőzés: sem támadásban, sem védekezésben nem találtuk a ritmust, amit ellenfelünk jól ki is használt. Ennek köszönhetően az első 15 perc szoros küzdelmet hozott.
A félidő közepétől azonban feljavult a védekezésünk, támadásban pedig határozottabbak lettünk, így jelentős előnnyel vonulhattunk az öltözőbe. A második játékrészben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, és a mérkőzés végére magabiztos győzelmet arattunk.
Köszönjük szurkolóink lelkes támogatását, és gratulálok a lányoknak a mai teljesítményhez!”
- nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző

MOL Liga, 13. forduló
2025. január 11., szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – DHC Plzeň: 35-18 (17-9)

#hcdac #hajraHCDAC #hajradunaszerdahely