A HC DAC Dunaszerdahely újabb mérföldkőhöz érkezett 2025. március 15-én, amikor idegenben, hatalmas csatában 25-24-re legyőzte a Iuventa Michalovce együttesét. Ezzel a győzelemmel matematikailag is bebiztosította bajnoki címét a MOL Ligában. A sárga-kékek történetük során másodszor nyerték meg a sorozatot, és most először tudtak diadalmaskodni Nagymihályban.
A mérkőzés kiélezett küzdelmet hozott, hiszen mindkét csapat számára hatalmas volt a tét. A HC DAC az első félidőben magához ragadta az irányítást, és 11-13-as előnnyel vonulhatott szünetre. A második játékrészben a hazaiak fordítani tudtak, de a sárga-kékek kitartóan küzdöttek, visszaszerezték előnyüket, és végül megszerezték a győzelmet, ezzel együtt pedig a bajnoki címet is.
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan magunkhoz ragadtuk az irányítást, és öt gólos előnyt alakítottunk ki. Erika kiesése azonban megtörte a lendületünket, az ellenfél pedig ezt kihasználva visszazárkózott a félidő végére. A második játékrész elején kiegyenlítettek, de a lányok nem adták fel, végig küzdöttek és harcoltak minden labdáért. Ennek eredményeként sikerült újra magunkhoz ragadni az előnyt, és végül megszereztük első győzelmünket Nagymihályban. Ezzel a sikerrel matematikailag is bebiztosítottuk az első helyünket a MOL Ligában. Rendkívül büszke vagyok a csapatra!” - értékelt Debre Viktor vezetőedző.
fotó: Peter Brendza
MOL Liga, 21. forduló
2025. március 15., szombat, 17:30
Nagymihály
Iuventa Michalovce – HC DAC Dunaszerdahely 24-25 (11-13)
#hcdac #hajraHCDAC #hajradunaszerdahely