Back to top

Hodonín csapata sem tudott kifogni a HC DAC együttesén

< Vissza
2025.01.25.
Hodonín csapata sem tudott kifogni a HC DAC együttesén

2025. január 25-én, szombaton a HC DAC Dunaszerdahely hazai pályán fogadta a cseh HK Hodonín együttesét a MOL Liga 15. fordulójában. A sárga-kékek magabiztos játékkal, 37-22-es győzelmet arattak a Városi Sportcsarnokban.
Az első félidő végére a HC DAC már jelentős előnyt épített ki, amelyet a második játékrészben tovább növeltek. A szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek a csarnokban, és végig lelkesen buzdították a csapatot. Ez az újabb siker tovább erősítette a HC DAC helyét a tabella élén.


„Ismét két pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Kicsit nehezen lendültünk játékba, és ez meg is látszott a mérkőzés alakulásán. Az első félidő közepétől azonban helyreállt a rend; a védekezésünk keményebbé vált, és a támadójátékunk is viszonylag látványosra sikeredett. Ennek köszönhetően magabiztos előnnyel vonulhattunk szünetre.
A második félidőben már közönség szórakoztató kézilabdát láthattak szurkolóink. A védekezésünk ekkor már nagyon jól működött, ennek eredményeként könnyű gólokat szereztünk, és a felállt fal ellen is eredményesek tudtunk lenni. Elégedett vagyok, és gratulálok a lányoknak a teljesítményükhöz”
– nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL Liga 15. forduló
2025. január 25. szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – HK Hodonín: 37-22 (17-10)

#hcdac #hajraHCDAC #hajradunaszerdahely