Back to top

„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk

< Vissza
2020-10-11
„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk

A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki pályára állt az elmúlt héten a HC DAC Dunaszerdahely utánpótlás csapatait illetően, emellett a többnyire szintén fiatalokból álló női B csapat is parádés játékot produkálva teljesítette soron következő akadályát. A vírushelyzet miatt zárt kapuk mögött kerülnek lebonyolításra a mérkőzések, de a klub hivatalos Facebook oldalán élőben nyomon követhették a szurkolók a hazai mérkőzéseket – ezúton is köszönjük a nagy érdeklődést!


Női B, Prikler Silvia: „Örülök, hogy újra sikerült nyernünk. Nagyon látszik a lányokon, hogy sokat fejlődtek, szeretik a kézilabdát és élvezik a játékot. Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett. A mai mérkőzésen voltak ugyan hibáink, de a lényeg, hogy szép és gyors kézilabdát játszottunk. A találkozó az elejétől a kezünkben volt, a végén csak a különbség volt kérdéses.”

1.liga 6. forduló, Női B
2020. október 11. 16:30
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – HK Sokol Banovce nad Bebravou: 44-28 (22-12)

U19, Prikler Silvia: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindenki hozzátett a győzelemhez. Gratulálok a lányoknak, nagyon ügyesek voltak.”

1.liga 6.forduló U19
2020.10.11. 14:45
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely (Dunajská Streda) –  Eperjes/Varannó (Prešov/Vranov ): 44-30 (24-15)

U17, Brunczvik Tünde: „Szeretjük az izgalmas meccseket! Olyan sorsolásunk van, hogy keményebb csapatok ellen kell a bajnokság első felében megküzdenünk. A lányok újra megmutatták, milyen harciasak tudnak lenni. Megtaláltuk ellenfelünk védekezésében a gyenge pontokat, és ott igyekeztünk befejezni a támadásainkat, melyben sokat segített beállósunk, Kucsera Rebeka zárásaival. Próbálkoztunk több megoldással is, végül két irányítónk volt a pályán Sidó Linda és Kohút Réka személyében, akik nem csak jó passzokkal szolgálták ki társaikat, de gólerősen is játszottak. A második félidei védekezésünkkel különösen elégedett vagyok. Nagyot küzdött az egész csapat, gratulálok lányoknak!"

1.liga 6. forduló U17
2020.10.11. 13:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Eperjes/Varannó (Prešov/Vranov ): 33-31 (16-17)

U14, Straka Mária: „Jól indítottuk a mérkőzést, de a becsúszott hibák miatt nem tudtunk elhúzni, így végig fej-fej mellett küzdöttünk. A vezetést sikerült megtartanunk a mérkőzés végéig. Örülök a szoros mérkőzésnek, ilyen alkalmakból sokat tanulhatnak a gyerekek.”

U14 
Nagytapolcsány - HC DAC Dunaszerdahely: 28-29 (13-13)

U12, Brunczvik Tünde: „Az első félidőben álmosan kezdtünk, viszont a második játékrészben a védekezésünk feljavult, több labdát szereztünk, és felállát fal ellen sokszor megtaláltuk beállóst, aki szépen értékesítette helyzeteit. Gratulálok lányoknak, csak így tovább!”

Nyitra Megyei Bajnokság U12
2020.10.10
Nagytapolcsány
Nagytapolcsány - HC DAC DUNASZERDAHELY: 12-26 (7-11)

U10, Mészáros Ildikó: „Ez az előkészítő korosztályunk, amelyben 22 kislány jár edzésre. Vannak, akik régebb óta együtt edzenek, vannak, akik kisebb korosztályból kerültek fel, és vannak teljesen új kis játékosaink is. Azonban mindegyikükre igaz, hogy a nagypályás játékot még csak tanulgatják. Igyekszem megoldani, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, ezért neveztük a lányokat mind a nyitrai, mind a nagyszombati megyei bajnokságba. Mivel nagypályán keveset tudunk edzeni, ezért minden mérkőzést játék- és edzéslehetőségnek tekintek. Ebben a korosztályban nem az eredményen van a hangsúly, hanem a játéklehetőségen, de a lányok szeretnek nyerni és meg is tesznek mindent ennek érdekében edzésen, meccsen egyaránt. A lényeg, hogy mosolyogva, csivitelve csinálják mindezt, aztán a többi majd alakul.”

U10 bajnokság
2020.10.10. 10:40 és 12:20
Városi Sportcsarnok, Sellye
HC DAC Dunaszerdahely – Zlatná n/O: 13-9 (7-3)
HC DAC Dunaszerdahely – Sellye 1: 8-11 (4-5)

 

„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk
„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk
„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk
„Öröm a kispadon lenni ilyen csapat mellett” - eredményes és mozgalmas HC DAC hét áll mögöttünk