Szombati napon, október 7-én került megrendezésre a MOL extraliga 6. fordulója Poruba csapata ellen. A fiatal cseh alakulat nagyszerűen kezdve a mérkőzést, viszont a sárga-kékek a második félidőben felülkerekedtek az ellenfelükön, így továbbra is a tabella elején állnak.
“A mai mérkőzés kicsit nyögvenyelősre sikerült, az elején nagyon rosszul szálltunk bele a mérkőzésbe. A teljesítményünkre rányomta a bélyeget az, hogy egész héten sok betegünk és sérültünk volt és hát talán a mai nap volt, mikor össze jöttünk 16-an. Sőt még volt olyan játékosom is akit pihentetni kellett, tehát ez így alakult. Én úgy gondolom ami nagyon fontos hogy a két pontot megszereztük. A támadó játékunkkal nem volt gondunk, nagyon sok gólt lőttünk. A védekezés és a kapusteljesítmény viszont elmaradt a várttól. A második félidő közepétől az ellenfelünk elkezdett fáradni, mi felpörögtünk és végleg el tudtunk lépni tőlük és a végén magabiztosan győztünk.” - nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző
MOL extraliga 6. forduló
2023. október 7. szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – DHC Sokol Poruba: 35-24(17-14)
#hcdac #hajraHCDAC #hajradunaszerdahely